A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) módosításai 2009. január 1-jén lépnek hatályba.
<<break>>
Apró, de fontos változás, hogy 2009-től ismét van éves bevallási lehetőség, és a kötelezett az újrahasználható csomagolásra vonatkozó bevallási kötelezettségét is csak évente köteles teljesíteni, azaz a havi és negyedéves bevalló is csak évente számol el a bejelentett újrahasználható csomagolás forgatásával.
A törvény módosítás során a legmarkánsabb változások a kereskedelmi csomagolás termékkört érintik. Megszűnik az italtermékek fajtáján alapuló megkülönböztetés, a díjtételek egységessé válnak, a termékdíj mértéke a esetében kizárólag a csomagolás formájától (és az esetleges mentesség mértékétől függ), míg a többi díjtétel minden kereskedelmi csomagolás alá tartozó termék esetében valóban egységes.
Megmarad a gyártói és továbbforgalmazó kötelezettség, azonban azok a jövőben „H” és „E1” (korábban „H” és „Ú”), valamint „E2” (korábban „k”) elnevezést kapnak. A gyártónak, amennyiben közvetlenül a fogyasztó számára is értékesít, a továbbforgalmazói kötelezettséget is teljesíteni kell.
Megváltozik a gyártói („E1”)termékdíj fizetési alóli mentesülés is, miszerint egységesen 75 000 darab csomagolási egység után nem kell megfizetni azt.
A továbbfogalmazó vevői kötelezettség, „E2” esetében a törvény személyi hatálya alól továbbra is kikerül a kiskereskedő, amennyiben a következő együttes feltételeknek eleget tesz:
nem rendelkezik 50 m2-nél nagyobb üzlethelyiséggel (megszűnik a város és falu megkülönböztetése),
és az italtermékek csomagolása nem haladja meg az évi 75 000 darabot. Lényeges kitétel, hogy kizárólag a fogyasztó számára történő közvetlen értékesítés során lehet figyelembe venni ezt a szabályt.
A Kt. új 12. § (10) bekezdése, valamint 12/A. §-a egyértelműen rögzíti, hogy a kereskedelmi csomagolások E1” és „E2” termékdíjtételének megfizetése alól biztosított mentesülési lehetőségek olyan csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülnek, melyek az 1998/2006/EK rendelet hatálya alá tartoznak. A támogatás a termékdíj vonatkozásában adókedvezmény formájában realizálódik.
A jogalkotó vámtarifaszámos bontásban adta meg a kereskedelmi csomagolás alá tartozó valamennyi terméket (italtermékek és műanyag bevásárló reklám táska is), mely a jogalkalmazó hatóságok és ügyfelek szempontjából is egyszerűbb.
Lényeges változás továbbá, hogy a jövőben a műanyag bevásárló reklám táska esetében nem csak „H”, hanem „E1” díjtétellel is számolni kell.
A Kt. új 5/E. §-a bevezeti a levonás jogintézményét a kereskedelmi csomagolás „E1” és „E2” díjtétele esetében. A kötelezett a megfizetendő termékdíjból a rá vonatkozó bevallási gyakoriságnak megfelelően levonhatja az újrahasználható csomagolás esetében a termékdíj tétel 100 %-át, amennyiben igazolni tudja az újrahasználható csomagolás visszavételét és újrahasználatát. A továbbforgalmazó esetében azt kell igazolni, hogy a „H” és E1” díjtétel megfizetésére köteles gazdálkodónak a csomagolás átadásra került.
A levonás másik esete a nem újrahasználható csomagolásokat érinti, miszerint amennyiben igazolható, hogy a nem újrahasználható csomagolás hasznosításra átadásra, illetve hasznosításra került, a megfizetendő termékdíj 85 %-a levonható. Ez utóbbi esetben elviekben a hasznosítást koordináló szervezet is élhet a levonás jogával, azonban általában a koordinálók olyan mértékű hasznosítást valósítanak meg, hogy termékdíj fizetési kötelezettségük az átvállalásból eredően ne keletkezzen. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kötelezett az újrahasználható csomagolásra mindaddig nem fizet, amíg azt igazoltan forgatja, és amikor a csomagolás kikerül a forgásból, hasznosításra történő igazolt átadás, illetve igazolt hasznosítás esetében 15 %-ot kell fizetnie, hiszen a 85 % levonható.
Bérgyártás esetén a korábbi szabályoktól eltérően a bérgyártató, vagyis a megrendelő a kötelezett, azzal, hogy a törvény lehetőséget biztosít a bérgyártónak (bérgyártást elvégzőnek) a termékdíj fizetési kötelezettség átvállalalására. A jogalkotó a törvénymódosítással régóta fennálló jogértelmezési problémát orvosol, amikor a 20. § ny) pontjában megadja a bérgyártás definícióját is. Bérgyártásnak kell tekinteni, ha a bérgyártató ellenszolgáltatás nélkül biztosítja a bérgyártás elvégzéséhez szükséges alapanyagokat, félkész anyagokat, és a bárgyártást elvégző a termék előállítását ellenszolgáltatás fejében végzi. A bérgyártás említett fogalmába csak az fér bele, ha a bérgyártó csak magát a bérgyártást végzi, de az ő oldaláról hozzáadott anyag nem merül fel. Tipikus példa a bérpalackozás, bércsomagolás, ha csak magát a csomagolási tevékenységet végzi a bérgyártó, és kizárólag szolgáltatásról állítja ki a számlát. Az az eset, amikor a bérgyártás során a bérgyártó nem csak szolgáltatást végez, pl.: ő adja a palackot is, már nem tekinthető bérgyártásnak.
Az új 2/A. §-ban az eddigieknél átláthatóbb rendszerben határozza meg az átvállalási lehetőségeket, azonban továbbra is alapvetően két módon lehet a termékdíj fizetési kötelezettséget átvállalni.
A számlán történő átvállalás intézménye lényegében nem változik, továbbra is a csomagolóeszközt gyártó vagy forgalmazó belföldi vállalkozó, valamint a belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetén az első belföldi forgalomba hozó vállalhatja át a kötelezettséget. A továbbforgalmazói kötelezettség számlán történő átvállalására továbbra sem kerülhet sor.
A szerződéssel történő átvállalás esetében azonban a bérgyártást leszámítva két új lehetőséget is találhatunk. Egyrészt az export célú átvállalásnál – megtartva a 100 %-ban export célú átvállalás jogintézményét – a jogalkotó egy rugalmasabb átvállalási lehetőséget is biztosít, miszerint akkor is átvállalható a kötelezettség, ha az átvállaló nem a teljes átvállalt mennyiséget, csak annak legalább 60 %-át exportálja. Ez a szabály minden olyan többségében exportra termelő gazdálkodónak kedvező lesz, aki eddig csak azért nem tudott élni az export átvállalás lehetőségével, mert az érintett termékdíjköteles termék mennyiségének egy előre meg nem határozható része belföldön került értékesítésre, mely esetben a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 14. § (10) bekezdése alapján a belföldön forgalomba hozott termékdíj köteles termékek után a termékdíjat a jegybanki alapkamat kétszeres összegével növelt mértékben kell megfizetni, azaz ezt a magatartást a jogalkotó nem kívánatosnak ítélte.
Mi várható 2010-től …
A törvény módosítás új jogintézményt vezet be a kötelezettség keletkezése időpontja vonatkozásában. A kötelezett a jövőben dönthet úgy, hogy a beszerzéskor fizeti meg a termékdíjat. Ehhez a tárgyévet megelőző év december 20-áig nyilatkoznia kell a vámhatóság felé, majd december 31-ei állapotnak megfelelően a közösségi beszerzésből származó termékdíjköteles termékekről és a belföldi előállítású termék esetében a csomagolási összetevőről készletfelvételt kell csinálnia, és valamennyi termékdíjköteles termékre (előre) meg kell fizetnie a tárgyévi díjtételekkel számolt termékdíjat tárgyév január 20-áig. Fontos szabály hogy nem lehet részben beszerzéskor, részben forgalomba hozatal után fizetni, valamint, hogy a kötelezett a tárgyévben a termékdíjfizetési kötelezettség időpontját nem változtathatja meg. Értelemszerűen import esetében a beszerzéskori megfizetés lehetőségét nem lehet választani. A szabály kedvező ugyan nagyon sok gazdálkodó tekintetében, de mivel a törvény csak 2009. január 1-jén lép hatályba, ezért a fizetési kötelezettséget beszerzéskor teljesíteni jogszerűen legkorábban, 2010-ben lehet.
