A közhasznú társaság megszűnése miatt a non-profit gazdasági társaság is bekerült a személyes illetékmentességgel érintett szervezetek közé. Ennek feltétele nem változott, tehát az illetékkötelezettség keletkezését megelőző évben a vállalkozói tevékenység után nem merülhetett fel társasági adó kötelezettség.
A törvény kihirdetésétől – tehát 2008 decemberétől – megszűnt az örökösödési illeték 0-20 millió forintot meg nem haladó örökségig, amennyiben az örökös közeli hozzátartozónak (örökhagyó gyermeke, szülője, házastársa) minősül. Az illetékmentesség nem csak ingatlanra, de bármely örökség tekintetében fennáll. A 20 millió forintos értékhatártól függetlenül illetékmentes az állampapírban megtestesülő örökség. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az illetékmentesség ellenére az esetleges örökség teljes értékét érdemes a közjegyzőnél a hagyatéki eljárás során felsorolni, mert a későbbi adóvizsgálatok során csak ennek segítségével van mód az ebből származó jövedelem igazolására.
Az örökölt ingó- és ingatlan vagyontárgy szerzési értékét ezt követően is a hagyatéki eljárás – esetleges utólagos illetékhivatali értékbecslés – alapján kell megállapítani, figyelemmel arra, hogy a hagyatéki költségeket nem kell levonni. A szerzési illetékkel csak abban az esetben lehet növelni a bekerülési értéket, amennyiben ténylegesen megfizetésre került.
Gépjárművekhez kapcsolódó vagyoni értékű jog (használati, üzembentartói, stb.) szerzésekor az illeték a tulajdonjog szerzésekor felmerülő illeték 25%-a.